Saját bélyegem: 150 éves a magyar posta
A Magyar Posta Saját bélyegem: 150 éves a Magyar Posta elnevezésű, értékjelzés nélküli promóciós forgalmi bélyeget jelentett meg az évforduló tiszteletére készült jubileumi logóval, ami Belföld felirattal, értékjelzés nélkül, 2017. október 9-én került forgalomba. Az újdonság Benedek Imre és Garamszegi Nikolett grafikusművészek tervei alapján a Pénzjegynyomdában készült, és a megjelenés időpontjától kezdve megvásárolható
2017. október 9. jeles nap a Magyar Posta, a nemzeti postaigazgatások és minden postai dolgozó számra. Az ünnep kettős: az önálló magyar postaigazgatás idén ünnepli létrejöttének 150. évfordulóját, és e napon tartják a Postai Világnapot – a postás dolgozók nemzetközi ünnepét, amikor arra emlékeznek, hogy 1874-ben ezen a napon hozták létre az Egyetemes Postaegyesületet.
Az alapítói konferencián az általános postaegyesületi szerződést aláíró országok kötelezettséget vállaltak a nemzetközi küldemények egységes elvek szerinti kezelésére, azok késedelem nélküli továbbszállítására és kézbesítésére. Azok az elvek, amelyeket az alapítók – köztük a magyar postaigazgatás – akkor elhatároztak, a mai napig érvényben vannak, azonban a szállított küldemények és a kapcsolódó szolgáltatások jelentős mértékben átalakultak.
Ezeket az elveket és a másfél évszázados folyamatos működést fejezi ki a Magyar Posta jubileumi logója, ami a bélyeg szelvényén tekinthető meg.
A logó üzenete – A jövőnek címezve – kifejezi azt az elkötelezettséget, amit a Magyar Posta képvisel és vállal abból a célból, hogy a digitális kor gyorsan változó kihívásaira megtalálja azokat a válaszokat, amelyek a tradíciók megtartása mellett növelik az elégedett ügyfelek számát. A logó választott színe – az arany – a dicsőséget és a bölcsességet fejezi ki, hiszen nem könnyű a Postán kívül olyan másfél évszázados történelemmel bíró szolgáltató céget találni, amelyik Magyarország szinte minden lakosával rendszeres kapcsolatot ápol. A szelvény különlegessége, hogy a logó bizonyos elemei – a levélmotívumok, a postalogóban a 150-es szám, illetve a korona – aranyszínű fóliadíszítéssel készültek. A 150 éves önálló magyar postaigazgatás bélyegei a kezdetektől kísérik vállalatunk működését, részei mindennapi munkánknak és a jövőben is társaságunk értékeit szimbolizálják.
Megjelenés: 2017. október 9
Forrás: Posta
Very own stamp: Hungary Posta is 150 years old
Magyar Posta is issuing a promotional definitive stamp with no value indication called Very Own Stamp: Magyar Posta is 150 Years Old with a jubilee logo made for this special anniversary, which will be released inscribed Domestic with no value indication on 9 October 2017. The new issue was produced by the printing company Pénzjegynyomda based on the designs of graphic artists Imre Benedek and Nikolett Garamszegi.
The date 9 October 2017 is a special day for Magyar Posta, national postal administrations and all postal employees. This is a double celebration: the independent Hungarian postal administration is celebrating the 150th anniversary of its foundation and World Post Day, the international festival of postal employees, is also held on the same date in remembrance of the foundation of the Universal Postal Union on this day in 1874.
At the founding conference, the signatory countries to the treaty forming the General Postal Union undertook the obligation to handle international mail according to uniform principles, and to forward and deliver it without delay. The principles which the founders, including the Hungarian postal administration, committed themselves to have remained valid to this day but the mail delivered and the related services have changed considerably.
Magyar Posta’s jubilee logo on the stamp’s label expresses these principles and the one and a half centuries of continuous operation.
The logo’s message – Addressing the Future – conveys the commitment represented and undertaken by Magyar Posta in order to find the answers to the rapidly changing challenges of our digital age which will increase the number of satisfied customers while retaining traditions.
The colour chosen for the logo is gold, which expresses glory and wisdom as, apart from Magyar Posta, it is hard to find another service company that fosters a regular relationship with almost all the inhabitants of Hungary whose past dates back one and a half centuries.
The special feature of the label is that some elements of the logo, such as the leaf motifs and the number 150 in the postal logo as well as the crown, have been produced with a gold foil decoration.
The stamps of the 150-year-old Hungarian postal administration have accompanied the Company since the early days and are part of our everyday work, and they will continue to symbolise our Company’s values in the future as well.
Source: Post