125 ÉVES AZ MTK

125 ÉVES AZ MTK

1. MAGYAR - 125 ÉVES AZ MTK - Bélyeg vásárlás >>
2. ENGLISH - MTK SPORTS CLUB IS 125 YEARS OLD - Order stamp >>
3. GERMAN - 125 JAHRE MTK - Die Bestellnummer Der Marke >>

1. MAGYAR - 125 ÉVES AZ MTK

A Magyar Posta – alapításának 125. évfordulója tiszteletére – alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Magyar Testgyakorlók Körét, közismert nevén az MTK-t. A bélyegkép középpontjában a klub 2013-ban bevezetett új emblémája látható. A filatéliai újdonságot Borbély Ferenc Gusztáv grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda gyártotta. November 5-étől kapható a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

„Hazai és nemzetközi viszonylatban is az egyik legismertebb és legeredményesebb magyar sportegyesületet, a Magyar Testgyakorlók Körét, az MTK-t 125 éve, 1888. november 16-án alapították meg fiatal sportemberek. A megalakuláskor a torna mellett – teret engedve más sportágaknak is – létrehozták az atlétikai, a birkózó, a kerékpár, a súlyemelő, később az úszó és a vívó szakosztályt.

1901-ben megkezdte működését a labdarúgó szakosztály, az MTK azóta is legnépszerűbb szakosztálya. A futballisták 23 első osztályú magyar bajnokságot nyertek, 12 alkalommal elhódították a Magyar Kupát, kétszeres Közép-európai Kupa győztesek, VVK bronz és KEK ezüstérmesek. Az MTK számos kiváló játékost, korszakos egyéniséget – mint Orth György, Hidegkuti Nándor, Lantos Mihály, Sándor Károly – adott a magyar labdarúgásnak.
1905-ben Brüll Alfrédot, az európai műveltségű nagyiparost választották meg az MTK elnökének, aki közel 40 évig állt az egyesület élén. Az MTK iránti rajongásával, valamint nagylelkű anyagi támogatásával nemzetközi hírűvé fejlesztette az egyesületet.

Az MTK volt az első hazai többszakosztályos sportegyesület, az MTK-ban kaptak először szavazati jogot az ifjúsági sportolók és hazánkban először az MTK-ban nyert polgárjogot a nők sportolása. Az MTK-ban dolgoztak először külföldi edzők és versenyeztek más nemzetiségű sportolók. Az egyesület számos sportág – asztalitenisz, birkózás, kerékpározás, ökölvívás, súlyemelés, úszás – hazai elterjesztője és első országos bajnokságainak megrendezője volt. A felsoroltakon túl számos országos sportági szövetség megalakításában játszott vezető szerepet.

A II. világháborút megelőző években és a világégés idején a zsidóüldözések miatt szörnyűségekkel kellett megküzdenie a klubnak. A holokauszt iszonyú emberáldozatot követelt az MTK sportolóitól, edzőitől, híveitől. A világháborút követő években a kommunista diktatúra a többi történelmi múltra visszatekintő sportegyesülethez hasonlóan az MTK-t is meggyötörte. A történelmi viharok közepette is sikerült azonban a klub szellemiségét mindvégig megőrizni.

Az elmúlt 125 év alatt megszámlálhatatlan sportsiker, kiemelkedő sporteredmény, győzelmek kapcsán érzett öröm és néha bizony a kudarcok okozta bánat érzése kapcsolódott az MTK nevéhez. A klub nevéhez, ismert és kevésbé ismert „emtékás” sportolók, edzők nevéhez. Azoknak a nagyszerű sportembereknek a nevéhez, akik kemény, a lehetetlent nem ismerő munkával öregbítették az MTK hírnevét.

Az MTK sportolói a klub fennállásának eddigi 125 esztendejében a nyári olimpiai játékokon 33 arany-, 28 ezüst- és 21 bronzérmet, sakk olimpián 8 arany-, 13 ezüst- és 7 bronzérmet nyertek. Az MTK versenyzői napjainkig világbajnokságokon 179 arany-, 141 ezüst- és 116 bronzérmet, Európa-bajnokságokon 83 arany-, 76 ezüst- és 63 bronzérmet nyertek. Az MTK a 33 olimpiai bajnoki címmel a nemzetek összesített eredménylistáján a 33. helyén állna.” (Forrás: MTK)

Forrás: Posta

2. ENGLISH - MTK SPORTS CLUB IS 125 YEARS OLD

In honour of the 125th anniversary of the MTK Sports Club’s foundation, Magyar Posta is issuing a commemorative stamp. The Club’s new emblem introduced in 2013 is at the centre of the design. The new stamp was designed by the graphic artist Ferenc Gusztáv Borbély and produced by the ANY Security Printing Company. It will be available at large post offices and Filaposta in Hungary from 5 November, but may also be purchased from Magyar Posta’s online store.

MTK, one of the best known and most successful Hungarian sports clubs both in Hungary and abroad, was founded by young sportsmen 125 years ago on 16 November 1888. When it was founded, besides gymnastics, other disciplines – athletics, wrestling, cycling, weight-lifting and later swimming and fencing – were embraced by the Club.
Football began at MTK in 1901, and ever since then it has been the most popular sport at the Club. The MTK football team has won the Hungarian premier league championship on 23 occasions, the Hungarian Cup 12 times, the Central European Cup twice, and finished in third place in the Fairs Cup and were runners-up in the Cup Winners’ Cup. MTK has given Hungarian football many outstanding players who were personalities in their own era such as György Orth, Nándor Hidegkuti, Mihály Lantos and Károly Sándor.

In 1905 the industrialist Alfréd Brüll, an eloquent advocate of Hungarian sport who spoke foreign languages, was appointed president of MTK. He led the Club for almost 40 years. His enthusiasm and generous financial backing won MTK an international reputation.

MTK was the first sports club in Hungary which embraced different disciplines. Young sportsmen at MTK were the first to be given the right to vote and in Hungary women first obtained the right to pursue sport at MTK. Foreign coaches and competitors of other nationalities were welcomed first at MTK. The Club promoted many branches of sport throughout the country and arranged the first national championships for table tennis, wrestling, cycling, boxing, weight-lifting and swimming. In addition, the Club played a leading role in forming numerous national sports associations.

The Club struggled against horrors in the run-up to and during World War II due to the persecution of the Jews. The Holocaust exacted an appalling human toll on the sportsmen, coaches and followers of MTK. In the post-war years, like many sports clubs with a great past, MTK was persecuted by the communist dictatorship. However, despite the vagaries of history, the spirit of the Club has endured.
Over the last 125 years, much joy brought by countless trophies, sporting achievements and victories as well as sorrow in defeat has been associated with the name of MTK, as well as the name of the Club’s better and lesser known sportsmen and -women and coaches, and the name of those who have built MTK’s reputation through dogged hard work and refused to accept the impossible.

Since the Club was founded 125 years ago MTK sportsmen and -women have won 33 gold medals, 28 silvers and 21 bronzes at the summer Olympics and 8 golds, 13 silvers and 7 bronzes at the chess Olympiads. To date MTK competitors have won 179 gold, 141 silver and 116 bronze medals in world championships and 83 gold, 76 silver and 63 bronze medals at European championships. In the summarised results for nations MTK with its 33 Olympics champions is in 33rd place. (Source: MTK)

3. GERMAN - 125 JAHRE MTK

Die Magyar Posta begeht das 125. Jubiläum der Gründung des Magyar Testgyakorlók Köre („Kreis ungarischer Körpertüchtiger“), allgemein bekannt unter dem Namen MTK, mit der Herausgabe einer Sonderbriefmarke. In der Mitte der Briefmarke ist das 2013 eingeführte neue Emblem des Sportvereins zu sehen. Die philatelistische Novität wurde nach den Entwürfen des Grafikers Ferenc Gusztáv Borbély in der ANY Biztonsági Nyomda („ANY Sicherheitsdruckerei“) hergestellt. Erhältlich ist sie vom 5. November in den größeren Postämtern sowie auf der Filaposta, aber sie kann auch im Webshop der Magyar Posta bestellt werden.

„Vor 125 Jahren, am 16. November 1888, gründeten junge Sportler den Kreis ungarischer Körpertüchtiger, den MTK, der sowohl auf nationaler als auch internationaler Ebene einer der bekanntesten und erfolgreichsten ungarischen Sportvereine ist. Bei der Gründung wurden neben dem Turnen, um auch Raum für andere Sportarten zu schaffen, die Sektionen für Leichtathletik, Ringen, Radfahren und Gewichtheben sowie später für Schwimmen und Fechten errichtet.

1901 begann die Fußballabteilung ihre Tätigkeit, die seither die beliebteste Abteilung des MTK ist. Die Fußballspieler des MTK gewannen 23 Landesmeisterschaften, errangen 12 Pokalsiege, waren zweimal Mitropacup-Sieger und holten beim Messestädte-Pokal Bronze und beim Europapokal der Pokalsieger Silber. Der MTK gab dem ungarischen Fußball zahlreiche hervorragende Spieler und epochale Persönlichkeiten – wie György Orth, Nándor Hidegkuti, Mihály Lantos, Károly Sándor.

1905 wurde Alfréd Brüll, ein Großunternehmer von europäischer Kultur, Präsident des MTK, der fast 40 Jahre lang im Amt blieb. Mit seiner Begeisterung für den MTK und seiner großzügigen finanziellen Unterstützung entwickelte er den MTK zu einem Verein mit internationalem Ruf.

Der MTK war der erste nationale Sportverein, der mehrere Abteilungen betrieb, die jungen Sportler bekamen erstmals im MTK ein Stimmrecht und das Sporttreiben der Frauen errang in Ungarn erstmals im MTK ein Bürgerrecht. Im MTK arbeiteten erstmals ausländische Trainer und beteiligten sich Sportler anderer Nationen. Der Verein war heimischer Verbreiter und Veranstalter erster Landesmeisterschaften vieler Sportarten – wie Tischtennis, Ringen, Radfahren, Boxen, Gewichtheben und Schwimmen. Überdies spielte er eine führende Rolle bei der Gründung von zahlreichen nationalen Sportverbänden.

In den Jahren vor dem Zweiten Weltkrieg und zur Zeit des Weltbrandes musste der Verein mit den Schrecken wegen der Verfolgung der Juden kämpfen. Der Holocaust forderte von den Sportlern, Trainern und Anhängern des MTK schreckliche Menschopfer. In den Nachkriegsjahren peinigte die kommunistische Diktatur – wie jeden anderen, auf eine historische Vergangenheit zurückblickenden Sportverein – auch den MTK. Allerdings gelang es dem Verein, seinen Geist inmitten der historischen Stürme die ganze Zeit zu bewahren.

Im Laufe der letzten 125 Jahre waren angesichts der unzähligen sportlichen Erfolge, herausragenden sportlichen Leistungen und Siege Glücksgefühle, manchmal aber auch Trauer wegen Misserfolgen mit dem Namen MTK, dem Namen des Vereins und der bekannten und weniger bekannten Sportler und Trainer von MTK, mit dem Namen derjenigen großartigen Sportler verknüpft, die den Ruf des MTK durch ihre harte und unerbittliche Arbeit verewigten.

Die Sportler des MTK gewannen in den bisherigen 125 Jahren seines Bestehens 33 Gold-, 28 Silber- und 21 Bronzemedaillen bei den Olympischen Sommerspielen sowie 8 Gold-, 13 Silber- und 7 Bronzemedaillen bei der Schacholympiade. Die Sportler des MTK gewannen bis heute 179 Gold-, 141 Silber- und 116 Bronzemedaillen bei Weltmeisterschaften sowie 83 Gold-, 76 Silber- und 63 Bronzemedaillen bei Europameisterschaften. Mit den 33 Olympiasiegen würde der MTK auf der Ergebnisliste nach Nationen Platz 33 einnehmen.” (Quelle. MTK)